Gyakran Ismételt Kérdések

A 4-es metró Újbuda központ megállóján leszállva a Kosztolányi Dezső tér felé sétálva kilyukad a Bartók Béla úton, ahonnan Színházunk alig 2-3 perces séta, a 19-es és 49-es villamos Karolina úti megállójától alig 1 percre vagyunk, a 7-es, 107-es, a 114-es, a 153-as, a 213-as és a 214-es busz pedig közvetlenül előttünk áll meg.

Bűvész Színházunkban négyféle előadás típust különböztetünk meg, ezek a következőek:

Mikro előadás: ez az asztali bűvészet, ahol közvetlen közelről, kisebb nézőszámnak mutatjuk be apróbb tárgyakkal, kártyákkal és egyéb eszközökkel a bűvészet legmeglepőbb csodáit.

Bűvész Show: ez a klasszikus bűvészműsor színpadon, nagyobb nézőszámnak, interaktív formában, tehát a nézők is be vannak olykor vonva a játékba.

Mentál Show: ez a műfaj a gondolatolvasás, megérzések és a jövőbelátás művészete, illetve mondhatjuk, hogy a pszichológiáé is, hiszen a mentál műsorokban a mentalista az emberi pszichét kihasználva kápráztatja el nézőit.

Gyerekműsor: kifejezetten gyerekek részére összeállított műsorok, amik játékos, szórakoztató formában, a gyerekeket bevonva szórakoztatják nem csak a gyerekeket, hanem a szülőket is.

Személyesen: Bűvész Színházunkban nyitvatartási időnkben, vagy az Interticket jegyértékesítő irodáiban, országszerte.
Online: weboldalunkon, vagy a jegy.hu oldalán.

Műsorleírásainknál mindig jelezzük, hogy melyik korosztálynak ajánljuk a műsort, de általánosságban a klasszikus bűvészműsort 7-8 éves kortól, a gyerekműsorokat 6 éves kortól, a mikro műsort 9-10 éves kortól, a mentál műsort 12-14 éves kortól ajánljuk. A felső határ 99 éves kor. 🙂

Műsoraink másfél óráig tartanak, szünet nélkül. A mikro műsorok körülbelül 1 órásak.
Előadásainkra körülbelül a kezdés előtt 20 percel érdemes érkezni.

Színházunkban nem szolgálunk fel ételt és italt ( a színházteremben ezek fogyasztása tilos -, illetve büfé sem található. Ennek egyik oka, hogy a műsorban a nézők sokszor aktív résztvevői a műsornak, és a műsor közben fogyasztott étel, ital csak megzavarná az előadást, illetve, zavaró lehet, ha a bűvész éppen egy olyan nézőt hív ki, akinek például tiszta csoki a keze. Ez bizony a használt kellékekre nézve nem túl egészséges. 🙂

Megkérjük minden látogatókat és nézőnket, hogy a késést mellőzzék, ugyanis a műsor megkezdése után a többi vendég szórakozása és a fellépő művész zavartalan munkája miatt nem áll módunkban azonnal beengedni a későn érkezőket! Ők csak a trükkök közötti szünetekben csatlakozhatnak az előadáshoz, illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem! A késésért felelősséget nem tudunk vállalni, így mindenki úgy számolja ki a hozzánk vezető utat, hogy inkább előbb érkezzenek, mint később.

A Bűvész Színház Budapest 11. kerületében található a Bartók Béla út 98-102. szám alatt. Körülbelül 2 perces sétára található tőlünk a Kosztolányi Dezső tér és a Feneketlen tó, valamint kb. 5-10 perces sétára vagyunk az Allee-tól. Térképet a Kapcsolat menüpont alatt találsz.

Jelenleg a meghirdetett előadásaink előtt egy órával, általában pénteken 17:30 és 19:00 között, szombaton 16:30 és 18:00 között, illetve vasárnaponként 16:30 és 19:00 között látogathatsz el hozzánk. Előadásaink alatt (kivéve a vasárnapi Bűvész Iskolát) vásárlókat nem áll módunkban kiszolgálni.

A Bűvész Színház üzemeltetője az YNFOO ONLINE Kft., székhelye: 1134 Bp., Kassák Lajos utca 66., adószáma: 14943689-2-41.

Amennyiben bármilyen kérdésed merülne fel, amit itt nem találsz, használhatod a Kapcsolat menüpont alatt található üzenetküldő űrlapot, vagy írhatsz az info@buveszszinhaz.hu e-mail címre.

Ez attól függ, hogy milyen műsort szervezünk. Bűvész, mentál és gyerekműsor esetében színpadunkat használjuk és 46 néző tudunk fogadni, 8 sorban. Ebben az esetben is törekszünk arra, hogy bárhol ülő vendügünk úgy érezze, hogy ő is részese a varázslatnak, tehát az utolsó sorból is élvezetes a műsor. Mikro, tehát asztali bűvészműsornál a bűvész asztala körül csupán 20 embert fogadunk, tehát itt szinte családias hangulatban zajlik a bűvészkedés, mindenki közvetlen közelről élvezve a csodát.

Műsorainkat szünet nélkül tartjuk meg.

Bűvész Iskolai foglalkozásaink minden vasárnap 5 órától vannak a Bűvész Iskola link alatt meghirdetett időpontokban. Midnen héten más téma várja az érdeklődőket.

Oktatásunkat igen széles korosztálynak ajánljuk, igazából bárkinek, akit érdekel a varázslat világa, szeretne megtanulni egy-két bámulatos mutatványt, szeretné elkápráztatni barátait, ismerőseit. Aki kezdő annak jó kiindulópont, aki haladó, az előadásmódot tanulhat és csiszolhatja eddigi tudását, aki pedig komolyan ezzel szeretne foglalkozni, az nálunk lefektetheti az alapokat.

Természetesen, számukra külön biztosítunk ülőhelyeket térítésmentesen, tehát nekik ne kell befizetni a tandíjat. Amíg gyermekük tanul, addig nálunk Ön dolgozhat, olvasgathat, ingyenes wi-fi-n internetezhet, hasznosan töltheti ezt az időt.

A Bűvész Iskolába az óra kezdése előtt, a helyszínen lehet belépőjegyet váltani. A helyszínen megváltott belépőjegyek esetében minden esetben nyugtának számító belépőjegyet adunk.

A vasárnapi Bűvész Iskola csoportos oktatás. A heti témától függően több vagy kevesebb tanuló gyűlik össze. A tanfolyam körülbelül úgy zajlik, hogy először bemutatjuk a trükköket, amiket tanulni fogunk aznap, majd lépésről lépésre átvesszük a mutatványokat, megtanuljuk, ezután megkérjük diákjainkat, hogy mutassák is be azt, természetesen nem kötelező jelleggel, erőltetni senkit sem fogunk, de felhívjuk a figyelmet, hogy ismerni a titkot az még nem bűvészkedés. Be is kell a a trükk.ket mutatni. 🙂 Bizonyos órák esetében interaktív vetítést is tartunk, híres bűvészeket nézünk meg munka közben, ebből is előadásmódot tanulva.

A Bűvész Iskolába bőven elegendő a kezdés előtt egy negyed, max. fél órával érkezni.

Oktatásunk 5-től 7-ig tart, így két órásak, ebből a tiszta oktatás, körülbelül másfél óra, a többi a bemutatás és a tanóra végén a diákok ‘feleltetése’, hogy így fogalmazzunk. 🙂

A szükséges kellékeket biztosítani tudjuk, illetve ha különleges kellékről van szó, azt megvásárolhatják bűvészboltunkban, bár mi mindig törekedünk arra, hogy olyan trükköket tanítsunk, amit rögtön, bármilyen drága kellék megvásárlása nélkül bemutathassanak diákjaink. Amit általában minden diákunk hozni szokott, az egy csomag francia kártya valamint toll és füzet.

Magánoktatást alapítónk Damien White szokott vállalni. Erről bővebb információt a www.damien-white.com weboldalon talál.