Címke: bűvész színház

Bejegyzés

Új műsorunkról: Varázsdobozok

Ebben az idényben két új műsorunk is debütál. Előző bejegyzésben a Kőr Király Kalandjait vettük górcső alá, most pedig a Varázsdobozok című műsorunk következik. Szinte már közhely az, amikor valaki azt meséli, hogy a nagypapája mutatta neki az első bűvésztrükköket. Fanny sem kivétel, hiszen az ő nagypapája is egy tojáskehellyel varázsolta el annak idején az...

Bejegyzés

Új műsorunkról: A Kőr Király Kalandjai

Engedjétek meg, hogy pár szóban meséljük két új műsorunkról. Ebben a bejegyzésben a Kőr Király Kalandjait vesszük górcső alá, következő posztunkban pedig a Varázsdobozokba pillantunk bele. A Kőr Király Kalandjai (KKK) Damien White gyerekműsora, de ez így talán túl egyszerű megfogalmazás. A Bűvész Színháznak már létezik egy gyerekműsora, az Abrakadabra, ahol a gyerekek bevonásával mutatjuk...

Bejegyzés

Tudunk egy jó programot

Angyalföld idén ünnepli 75. születésnapját. Ebből az alkalomból rengeteg programmal és sztárral várják az érdeklődőket az idén huszonegyedszer megrendezett utcabálon. Legnagyobb örömünkre mi is kint leszünk egy standdal, ahová várunk mindenkit sok szeretettel. Ha érdekel a bűvészet akkor ne habozz, gyere el Te is vasárnap! Mi ott leszünk! További részletekért KATTINTS IDE! Természetesen a vasárnapi...

Bejegyzés

Műsorajánlók

Az elkövetkező hetekben és hónapokban fantasztikus repertoárral várjuk vendégeinket Bűvész Színházunkban. Legyél akár kezdő bűvész, aki szeretne betanulni egy saját kis bűvészműsort, vagy egy krimirajongó, aki egyedi módon ünnepelné meg a híres krimiírónő születésnapjának évfordulóját, vagy akit érdekel agyunk rejtett képességei, biztos találni fogsz magadnak egy olyan műsort, amire biztosan kíváncsi leszel. Akkor lássuk mivel...

Bejegyzés

Rodolfóról beszélgettünk

Május 18-án A bűvész Színházban Rodolfóról beszélgettünk családjával, lányával Gálvölgyi Judittal és vejével Gálvölgyi Jánossal valamint Fülöp Tiborral, akit már nem egyszer láthattatok színpadunkon is. Ennek apropóján a hír24.hu hírportál egy kis cikket közölt le az eseményről, amit IDE KATTINTVA olvashattok.

Bejegyzés

1000 Lájk! Köszönjük! :)

Elértünk egy mágikus határt! 1000 lájk! Köszönjük az eddigi támogatást és mindenkinek, aki lájkolta facebook oldalunkat. Ezt az 1000 lájkot meg fogjuk hamarosan hálálni, kövessétek figyelemmel az oldalt, hamarosan érkezik a meglepetés! Aki még nem tette, de szeretne csatlakozni kis közösségünkhöz, az a képre kattintva, vagy az alábbi linken megteheti! www.facebook.com/buveszszinhaz