Új műsorunkról: Varázsdobozok

Új műsorunkról: Varázsdobozok

Ebben az idényben két új műsorunk is debütál. Előző bejegyzésben a Kőr Király Kalandjait vettük górcső alá, most pedig a Varázsdobozok című műsorunk következik.

Szinte már közhely az, amikor valaki azt meséli, hogy a nagypapája mutatta neki az első bűvésztrükköket. Fanny sem kivétel, hiszen az ő nagypapája is egy tojáskehellyel varázsolta el annak idején az unokákat.

A másik ilyen közhely a bűvészdoboz, ezt pedig a bűvészek szokták mondogatni, hogy ők bizony egy bűvészdobozzal kezdték karrierjüket. Damien ezt Instagram profilján nemrég bizonyította is két gyerekkori képpel.

Nos a Varázsdobozok Fanny és Damien első egész estés közös műsora, amit bemutatnak a Bűvész Színházban és valamilyen szinten ezekre a közhelyekre épülnek. Persze a műsor korántsem lesz közhelyes, sőt az országban egyedülállónak mondható. Nem a története miatt (habár megjegyeznénk, hogy abban is egyedülállóak vagyunk, hogy bűvészműsoraink színházi jelleggel, történettel átszőve tálaljuk), hanem a benne található trükkök és kellékek miatt.

A Varázsdobozok történetének helyszíne egy padlás, főszereplője egy unoka, akinek volt egy bűvészkedő nagypapája. A padláson az unoka poros dobozokban találja meg a rég elfelejtett kellékeket, amik – mint kiderül majd -, nem közönséges bűvész kellékek, hiszen valódi mágikus képességekkel rendelkeznek. Erre főszereplőnk akkor döbben rá, mikor az egyik tárgy életre kelti a padlás egy szintén elfelejtett lakóját, egy lányt, aki, mint egy porcelánbaba a padlásra volt száműzve mindaddig, amíg valaki fel nem kelti Csipkerózsika álmából. Ezután (természetesen időnként a nézők bevonásával) közösen fedezik fel a nagypapa mágikus kellékeinek csodáit és megmutatják, hogy mi a valódi varázslat. Hát ilyen csodákat rejtenek a Varázsdobozok.

A műsort kifejezetten úgy álmodtuk meg és hoztuk létre, hogy tökéletes szórakoztatást nyújtson mind gyerekeknek, mind felnőtteknek. A gyerekek bizonyos trükköknél résztvevői lehetnek a történetnek, a felnőttek számára – a szórakoztató műsor mellett – pedig külön érdekesség lehet a trükkök kellékei.

Nem véletlenül emeljük ki a kellékeket, ugyanis nem csak a történetben antikok ezek a kellékek, hanem bizonyos részük a valóságban is. Kifejezetten ehhez a műsorhoz felkutattunk olyan még tökéletes állapotban lévő bűvész kellékeket, amik valóban antiknak számítanak. Tudtuk, hogy milyen kellékeket szerettünk volna használni a műsorban és ezeknek antik változatait, aukciókat járva végül meg is találtuk, legalábbis a legtöbbjüknek. Ezek a relikviák mind az 1900-as évek elejéről származnak és csodás állapotban kerültek a birtokunkba. Ezt azért meséltük el, hogy nézőink tisztában legyenek ezzel a ténnyel, így talán a műsort is máshogy nézik majd, illetve élik át.

Bízunk benne, hogy Önnel is találkozunk majd, hiszen ha eljön, garantáltan varázslatos élményben lesz része!
Reméljük hamarosan találkozunk!

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.