Indul az új idény

Ismét eljött a szeptember, tehát a Bűvész Színház is ismét kinyitja kapuit a varázslatra és csodákra éhezők előtt.

legyel_varazslo_show_web

Akik szeretik ezt a kikapcsolódási formát, számukra örömhír lehet, hogy az eddig nagy sikert aratott műsoraink mellett, amiket természetesen továbbra is műsoron tartunk, megjelennek vadi új műsorok is, amik gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes kikapcsolódást fog jelenteni a hétvégére.

belga_web

A másik örömhír, hogy ebben az idényben már nem csak szombaton, hanem pénteken is várjuk kedves nézőinket, általában 18 és 19 órás kezdéssel, valamint az ünnepi alkalmakkor a megugró érdeklődére való tekintettel duplázni fogjuk ünnepi műsorainkat.

utazotaska_web

Az új műsorokról a Műsoraink menüpont alatt lehet többet olvasni, mindenesetre annyit már itt is elárulhatunk, hogy mind a régi, mind az új műsoroknál előtérbe helyeztük a színházi jelleget, tehát minden egyes műsorunkkal egy történetet is szeretnék elmesélni, játékosan tanítani, nem mellőzve természetesen a jobbnál jobb trükköket és illúziókat.

Szeptember 6-án Bűvész Iskolánk 12 alkalmas tanfolyama is indul, és vele együtt villámtanfolyamaink is, amikről bővebb tájékoztatást weblapunk Bűvész Iskola menüpontja alatt találhatnak. Még nem késő jelentkezni. 🙂

Nézzétek meg az előző csoport vizsgaműsorának promóját. 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published.